És tényleg működik! Bár még nincs négy óra, de sikerült megtalálnom az egyik házink kapcsán felmerült rejtély kulcsát. Azért Sorkin tud valamit. Bár mára mást terveztem, de ha már így szóba kerültek a házik írok az itteni oktatásról. Úgyis ígértem. És ha már itt tartunk, egy kérdés. Melyik Samuel Taylor Coleridge leghíresebb verse? :)
A tárgyak egy részénél, főként a bachelor kurzusokon az órák hasonlóak a magyarországiakhoz. Ez alatt azt értem, hogy a diákok beülnek, tanár elmondja az anyagot, van könyv vagy jegyzet, végén vizsga, leadandó házi feladat. Az egyetlen különbség, hogy ez utóbbi itt általában kicsit komplexebb projekt vagy esszé.
Ugyanakkor a többi esetben, azaz a master tárgyak többségénél teljesen más a struktúra. Az anyag többnyire valamivel talán kevesebb, mint egy közgázos kurzus esetén. Ugyanakkor ahogy látom, az órák célja nem az, hogy az oktató elmondja, amit meg kell tanulni. Itt tényleg építenek az otthoni munkára. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy egy hétre több cikket kell(ene) elolvasni, mint otthon az egész egyetem elvégzése alatt (na jó, annyira nem is túlzás), illetve itt is vannak házik, amik között található kis egyszerű feladamegoldás (egy ilyenen agyaltam eddig) és komplex, összetett projekt is, amit nem úszunk meg 20 oldal alatt. Órán általában vagy összefoglalják a cikkeket, vagy az egyik tárgyból például az egyszerűbb modelleket megmutatják, elmagyarázzák (tényleg jól elmagyarázzák) és utána az alapján már elvileg meg lehet érteni a többit otthon. Nekem ez tetszik, mert órán nem veszünk el a rengeteg anyagban, cikkeket olvasni pedig jó dolog, ráadául nem csak tíz éve elavult "klasszikusokat" kell olvasni. Persze ilyen kurzusok Magyarországon is vannak, csak a (reprezentatívnak egyáltalán nem tekinthető) kis kurzusmintám alapján úgy látom, hogy itt gyakoribb az oktatás ezen jellegű megvalósítása.
Sorkin a király!!
ReplyDeleteNe felejtsd el hallod a stroopwafelst!!! Bár tudom még soká jösz (-;