A vizsgaidőszak végeztével kis pihenés (értsd: egy hétvége majdnem teljes átalvása) után sikerült visszahelyezkednem a normális élet keretei közé, már ha egy átlagos napot a Verbs 50-es sorszámú emeletén normálisnak lehet hívni.
Elsőként bemutatnám az új, saját készítésű backgammonunkat. Eredetileg go-t akartunk csinálni, de azt kevesebben ismerték és a 361 kő kifaragása mégiscsak macerás lett volna...
Érdemes megfigyelni, hogy az egész konstrukció teljesen környezetbarát módon kartonból készült. Még a dobókockák is, ami igazi mestermunkra enged következtetni.
Azóta nem nagyon lehet úgy kimenni a konyhába (ez a közös helyiség is egyben), hogy ne találjon az ember ellenfelet. Ez kifejezetten jól jön amikor hajnaltájbanolvasás, filmnézés, internetezés diplomamunka kapcsán végzett komoly kutatómunka után valaki szeretne egy kicsit játszani.
Az a jó ebben a koliban, hogy rengeteg lehetőség adódik az idő teljesen inproduktív eltöltésére (még akkor is, ha a logikai játékokat nem soroljuk ebbe a kategóriába), főleg most, hogy végre itt a tavasz. Az időjárás időzítése szinte tökéletes, vizsgaidőszakban zuhogó eső, azóta szikrázó napsütés. Ennek köszönhetően vasárnap egyik kedves szomszédom kitalálta, hogy milyen mókás is lenne leereszkedni a tetőről. Megtette, még él, este ki is kapott backgammonban.
További előnyökkel jár, hogy az egytem sportcentruma is itt van egy (nagyon lassan és hátrafelé sétálva két) percre.
És végül mindenkinek akiráér keményen tanul, csak ajánlani tudom a PHD Comics néven futó remek képergénysorozatot (ugyan nem fizetett, de hirdetés, mert jobb mint a Garfield és a Calvin and Hobbes együttvéve).
Elsőként bemutatnám az új, saját készítésű backgammonunkat. Eredetileg go-t akartunk csinálni, de azt kevesebben ismerték és a 361 kő kifaragása mégiscsak macerás lett volna...Érdemes megfigyelni, hogy az egész konstrukció teljesen környezetbarát módon kartonból készült. Még a dobókockák is, ami igazi mestermunkra enged következtetni.
Azóta nem nagyon lehet úgy kimenni a konyhába (ez a közös helyiség is egyben), hogy ne találjon az ember ellenfelet. Ez kifejezetten jól jön amikor hajnaltájban
Az a jó ebben a koliban, hogy rengeteg lehetőség adódik az idő teljesen inproduktív eltöltésére (még akkor is, ha a logikai játékokat nem soroljuk ebbe a kategóriába), főleg most, hogy végre itt a tavasz. Az időjárás időzítése szinte tökéletes, vizsgaidőszakban zuhogó eső, azóta szikrázó napsütés. Ennek köszönhetően vasárnap egyik kedves szomszédom kitalálta, hogy milyen mókás is lenne leereszkedni a tetőről. Megtette, még él, este ki is kapott backgammonban.További előnyökkel jár, hogy az egytem sportcentruma is itt van egy (nagyon lassan és hátrafelé sétálva két) percre.
És végül mindenkinek aki

